Oldtimer Budapest Programcentrum

Rendezvények, örömautózás, élmény transzferek oldtimer autóval

2012. 5. 20, - Ma Bernát, Felícia napja van.

1978. február 24-én láttam meg a napvilágot Budapesten. 1992-től ’95-ig a Gundel Károly Szakmunkásképző Iskolában tanultam meg a szakma alapjait. Szakmai gyakorlatomat a hajdani Fórum Hotelben szereztem, ahol 8 évet töltöttem el.

Ezután az Aranykaviár étterem csapatát erősítettem, Szásával és Molnár Attilával, ahol alkalmam nyílt megismerkedni az orosz konyha rejtelmeivel. Többször jártunk Moszkvában, Szentpétervárott és megnyitottuk Litvánia első magyaros éttermét. Ez idő alatt több másodállást is vállaltam. Dolgoztam indiai vegetáriánus étteremben, illetve az Alabárdosban. Részt vettem több szakmai versenyen, és meghívtak az RTL Klubon futó Főzőpárbaj című műsorba, ahol „lefőztem” Kovács Lázárt. Ez volt az első alkalom, amikor kamerák előtt szerepeltem.

Időközben megnősültem, és feleségem két gyönyörű fiúgyermeknek adott életet.

2004-ben részt vettem egy válogatáson, ahol egy induló gasztronómiai csatornára kerestek műsorvezetőket. Ez volt a Tv Paprika. Több mint 300 szakácsból beválogattak az induló csapatba, ekkor vette kezdetét televíziós karrierem.

Közben munkahelyet váltottam, a Cactus Juice konyhafőnöke lettem. Itt már második alkalommal dolgoztam együtt Magos Zolival, akivel életre szóló barátságot kötöttem. Ekkor született meg közös műsorunk gondolata, melyet „Piaci Capriccio” néven ismerhettek meg a tévénézők. Közös céget alapítottunk amelyben a gasztronómiával foglalkozunk.

Közös munkáink során született meg egy olyan étterem gondolata, amelyben együtt dolgozunk. 2009 januárjában megnyitott a Pastrami étterem, ahol másfél évet dolgoztunk együtt. 2010 nyarán csatlakoztam a Sodexo Mo. Kft. csapatához. Munkám lényege, hogy az óvodások és iskolások ételeit megreformáljam és finomabbá tegyem. Országos szinten több mint 100 főzőkonyhában, 120 ezer gyermeknek főzünk napi gyakorisággal. Célom, hogy az új generáció egészséges ételeken nőjön föl.

Specialitásaim közé tartoznak a halakból és tenger gyümölcseiből készült ételek. A főzés nekem nem csak munka, hanem hobbi és szenvedély is egyben. Nagyon szeretek piacra járni és magam beszerezni az alapanyagokat, mely után otthon is szívesen főzök a családomnak. Szakmai inspirációm a folyamatos tanulás és vágyam, hogy minél több alapanyagot megismerjek és minél több technológiát sajátítsak el.


Budapest szívében, a Vörösmarty tértől és a Dunától is 1-1 perc sétára a gyönyörűen felújított, klasszikus Dorottya-palotában nyílt meg Budapest új, különleges gasztronómiai élményt és életérzést kínáló étterme, a Capriccio lakásétterem. Az étterem klasszikus értelemben vett lakásétterem, tehát egy minimal design elveit követő, ízlésesen berendezett polgári lakás biztosít helyet számára, mely garantálja a meghitt, „családi” légkört. A konyhája sem különbözik sokban egy polgári lakás konyhájától, amiben mégis más: Magos Zoltán és Jenei Tamás chef-ek dolgoznak benne, akik a magyar, a francia, olasz és orosz konyha kiváló szakemberei.

Amerikai konyhás megoldása igazi látványkonyhává teszi, különleges élményt jelent az, hogy érkezéskor közös fénykép készül a neves chef-ekkel, és míg a vacsora el nem készül, mindvégig figyelemmel kísérhetik a vendégek azt, ahogyan a szakemberek keze alatt a zöldségekből, húsokból, egyéb hozzávalókból igazi gasztronómiai alkotás születik. Közben persze a tapasztalt chef-ek -családiassá téve a hangulatot- beszélgetnek a vendégekkel, sőt, olykor még be is vonják őket az italok kínálásába, így formálva oldott, baráti hangulatúvá az estét.

Chef-ek

Magos Zoltán

Jenei Tamás  

Programjaink

Capriccio lakásétterem – vacsora program

Capriccio lakásétterem – Előkészülettel, közös főzéssel, tea-és csokoládé esttel